إعدادات العرض
(Vajon egyenlővé teszitek a zarándokok vízzel történő ellátását és a Szent Mecset szolgálatát azzal, hogy valaki hisz Allah-ban és az Utolsó Napban.) [A Megbánás:19; Q 9:19] - egészen az Ája végéig
(Vajon egyenlővé teszitek a zarándokok vízzel történő ellátását és a Szent Mecset szolgálatát azzal, hogy valaki hisz Allah-ban és az Utolsó Napban.) [A Megbánás:19; Q 9:19] - egészen az Ája végéig
An-Nu'mán bin Basír (Allah legyen elégedett kettejükkel) azt mondta: Allah Küldöttének (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) minbár-jánál voltam és egy férfi mondta: Én nem törődöm azzal, ha az Iszlám elfogadása után semmi mást nem teszek, csupán ivóvízzel látom el a zarándokot. Egy másik pedig azt mondta: Én nem törődöm azzal, ha az Iszlám elfogadása után semmi mást nem teszek, csupán a Haram Mecset fenntartását és működését szolgálom. Egy másik pedig azt mondta: A dzsihád kiválóbb, mint az, amit ti mondtok. Umar megrótta őket és mondta: Ne emeljétek fel a hangotokat Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) minbar-jánál; ez a Pénteki Nap. Ám, miután elvégeztem a Pénteki imát, bementem hozzá és a véleményét kértem arról, amiben összekülönböztetek. A Magasztos és Fenséges Allah kinyilatkoztatta: (Vajon egyenlővé teszitek a zarándokok vízzel történő ellátását és a Szent Mecset szolgálatát azzal, hogy valaki hisz Allah-ban és az Utolsó Napban.) [A Megbánás:19; Q 9:19] - egészen az Ája végéig.
الترجمة
العربية Português دری Македонски ქართული Tiếng Việt বাংলা Kurdî Indonesia ไทย অসমীয়া Nederlands ਪੰਜਾਬੀ Tagalog Kiswahili Hausa ភាសាខ្មែរ English ગુજરાતી Русский मराठी മലയാളം ಕನ್ನಡ Српскиالشرح
An-Nu'mán bin Basír (Allah legyen elégedett vele) megemlítette, hogy ő a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) minbar-jánál ült és hallott egy férfit, amint azt mondja: Én nem törődöm azzal, ha semmi más jó cselekedetet nem végzek azt követően, hogy felvettem az Iszlámot, csupán annyit, hogy ivóvízzel látom el a zarándokot. Egy másik férfi azt mondta: Én nem törődöm azzal, ha semmi más jó cselekedetet nem végzek azt követően, hogy felvettem az Iszlámot, csupán annyit, hogy a Szent Mecsetet szolgálom. Egy másik pedig azt mondta: A dzsihád Allah Útján jobb mindattól, amit ti említettetek. Umar bin al-Khattáb (Allah legyen elégedett vele) megrótta őket amiért felemelték a hangjukat a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) minbar-jánál és ez egy pénteki nap reggelén történt. Ám miután elimádkoztam a Pénteki imát, bementem a Prófétához (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) és a véleményét kérdeztem arról, amiről vitáztatok. A Magasztos és a Fenséges Allah kinyilatkoztatta: (Talán egyenlővé teszitek a zarándokok vízzel történő ellátását és a Szent Mecset szolgálatát azzal, hogy valaki hisz Allah-ban és az Utolsó Napban és Allah Útján harcol. Allah-nál ezek nem egyenlők. Allah nem vezeti a bűnös népet.) [A Megbánás: 19; Q 9:19].فوائد الحديث
A cselekedeteknek különböző a jutalma és a díjazás.
A cselekedetek különböző rangja az alapján ismerhető meg, amit a Saría hozott el és nem az emberek egyéni vélekedése és gondolata szerint.
A dzsihád kiválósága, feltéve ha az Allahban és az Utolsó Napban való hittel jár együtt.
An-Nawawi azt mondta: ebben az olvasható, hogy kifogásolandó a hang felemelése a mecsetekben, Pénteki napon és máskor is. Nem szabad a hangot tudatosan felemelni, sem semmilyen módon, akkor amikor az emberek az imára gyűlnek össze; mivel ez zavarja őket, az imádkozókat és az Allahról megemlékezőket egyaránt.
