Ne üljetek a sírokon, és ne imádkozzatok feléjük (azokhoz)!

Ne üljetek a sírokon, és ne imádkozzatok feléjük (azokhoz)!

Abū Marthad al-Ghanawī-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Ne üljetek a sírokon, és ne imádkozzatok feléjük (azokhoz)!".

[Ṣaḥīḥ (hiteles)] [Muslim jegyezte le]

الشرح

A Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) megtiltotta a sírokra való ülést. Továbbá megtiltotta, hogy a sírok irányába imádkozzanak az emberek; azzal, hogy a sír abban az irányban legyen, amelyik irányban az imádkozó végzi az imáját (al-qibla); hiszen ez, az Allah mellé társítás egyik eszköze.

فوائد الحديث

A temetőben, a sírok között vagy a sírok irányába való imádkozás tilalma, kivéve a halotti imát a temetésnél, ahogy azt a prófétai hagyomány és gyakorlat (Sunna; tettei, szavai és beleegyezései) is bizonyítja.

A sírokhoz való imádkozás tilalma megakadályozza, hogy az az Allah mellé társítás eszközévé váljon.

Az Iszlám tiltja a sírokkal kapcsolatos túlzásokat és azok felé tanúsított tiszteletlenséget is, így nincs sem túlzás sem pedig hanyagság.

A muszlim sérthetetlensége a halála után is megmarad, ahogy azt a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) mondta: (A halott csontjának eltörése olyan, mint egy élőét összetörni).

التصنيفات

Oneness of Allah's Worship, Conditions of Prayer